A tudományos kutatók számát tekintetve Kína beérte az USA-t, az EU-t pedig még kissé maga mögé is utasította 2008-ra. Igaz, ezek abszolút számok, és a két nyugati államkonglomerátumnak együttéve is csak kb. fele annyi lakosa van, mint Kínának (vagyis az egy főre jutó főállású tudósok száma nálunk még mindig kétszer nagyobb), de ennek ellenére is most fordul elő először (!) a történelem folyamán, hogy három azonos súlyú tudományos nagyhatalom van a színen. Úgyhogy ha a politikában nem is feltétlenül, ezen a területen mindenképpen vége az egypólusú világnak.
forrás
A részecskefizikai kísérletekre vagy az emberes űrkutatásra úgy gondolunk, mint amik rettenetesen drágák, és azok is. De mindez semmi azokhoz az elképzelhetetlenül hatalmas összegekhez képest, melyeket a bankok, az iparok, kormányok és nemzetközi szervezetek, mint amilyen a Világbank meg az IMF, valamint az ENSZ költenek a makroökonómiai elméletek tesztelésére. Soha még tudományt vagy valamit, amit tudománynak véltek, nem kényeztettek még ennyire. És még soha nem volt az eredmény ennél több kellemetlen meglepetés, kudarc, szétfoszló remény és zavarodottság egészen addig a pontig, ahol komolyan felmerül a kérdés, hogy a kudarcot helyre lehet-e még hozni. Ha pedig igen, akkor biztosan nem ugyanazokkal a módszerekkel.
“
| — |
Jane Jacobs, Cities and the Wealth of Nations (1984)
idézi: Thinkmarkets
|
