közgazdasági vizualizáció
Az életszínvonalban nagyon jól, az oktatásban pedig még annál is jobban állunk, de az egészséget tekintve is (igaz, éppen hogy) a felső házban vagyunk a nemezetközi mezőnyön belül. Nem pedig a középső vagy az alsó kategóriában. vagy legalábbis 2007-ben még ez votl a helyzet, és ez számomra mindenképpen jó hír. A fentebbi interakítv térkép egyébként további információkat is kínál: megtudhatjuk például, hogy nálunk az 5 év alatti gyerekek 2 százaléka nem táplálkozik megfelelően, illetve, hogy az életszínvonalat illetően Kongó szorutl az utolsó helyre; egészségügyben Zimbabwe, és az oktatásban Niger. Vagyis három afrikai ország.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás

A Human Development Index azt mutatja meg, hogy az adott ország mennyit fejlődött (vagy éppen esett vissza) az olyan, legfontosabbnak tekintett paramétereket tekintve, mint amilyen az egészség, az oktatás és az anyagi jólét. A fentebbi táblázat az utóbbi két évtized változásait mutatja néhány “éltanuló”, illetve gyengén teljesítő esetében. Mivel számunkra Magyarország különösen érdekekes, a legutóbbi HDI-jelentésből mellékeltem egy kevésbé látványos, ám ránk vonatkozó táblázatot is.