közgazdasági vizualizáció
Az amerikai és a kínai külkereskedelem összehasonlítása: az exportjuk nagyjából egyforma (USA 1,38, Kína: 1,47 trillió dollár), viszont míg az USA két legnagyobb exportpartnere a két szomszédja: Kanada és Mexikó (a harmadik hely pedig Japánnak jutott), addig Kína “nem ismer határokat”, és az USA mellett az EU-t célozza meg, a harmadik helyen pedig Hongkong áll. Ez elég nagy különbség ahhoz, hogy elgondolkoztató legyen (legalábbis a számunkra, ugyanis egyikünk jelenleg is kereskedelmi diplomáciának az export-importra való hatását tanulmányozza). Az importban pedig még ennél is szembeötlőbbek a különbségek.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás

Nyersolaj az USA-nak: valójában meglepően kevés érkezik a közel-keleti országokból, miközben kb. a kétharmad import. Az OPEC-országok összesen hozzávetőleg annyit adnak, mint amennyit az Amerikai Egyesült Államok maga termel.