A világ fejlődése nagy kanálla kiporciózva, az ENSZ 60 millió adata alapján. A mottó: “hol voltunk, hol vagyunk, és hová tartunk”. Ha az ember eléggé erőlteti a szemét, akkor minden (vagy szinten minden) fontos adatot megtalál az ábrán kezdve azon, hogy hol a leghosszabb az élettartam (Makaó: több, mint 84 év), hol állítják elő a legtöbb hidroelektromosságot (Kína)és hogy melyik országban/államban élnek a legkevesebben (Pitcairn-szigetek, 67 ember).
Az elmúlt évtized a globális gazdaság sikertörténete volt, bármennyire is nem úgy érezzük most, sugallja a fentebbi grafikon. Ugyanis a GDP az elmúlt, akár anomáliának is tekinthető időszaktól eltekintve folyamatosan növekedett. Ahhoz persze, hogy tényleg sikerként könyveljék el a jövő gazdaságtörténészei a 21. század elejét, az is kell, hogy a feltételezett fejlődés valóban (és ilyen ütemben) folytatódjék. Reméljük, hogy így lesz.
A Human Development Index azt mutatja meg, hogy az adott ország mennyit fejlődött (vagy éppen esett vissza) az olyan, legfontosabbnak tekintett paramétereket tekintve, mint amilyen az egészség, az oktatás és az anyagi jólét. A fentebbi táblázat az utóbbi két évtized változásait mutatja néhány “éltanuló”, illetve gyengén teljesítő esetében. Mivel számunkra Magyarország különösen érdekekes, a legutóbbiHDI-jelentésből mellékeltem egy kevésbé látványos, ám ránk vonatkozó táblázatot is.
Charter city: Paul Romer stanfordi közgazdász szerint ez lenne a megoldás, mivel a vidéki telüplés ttúlságosan kicsi, az állam pedig túlságosan nagy ahhoz, hogy fejleszteni tudjuk. Eszerint akkor csinálhatnánk Guantanamo Bayből Hongkongot, ha külföldi befektetőkre bíznánk. Vagyis: bízzunk benne, hogy a láthatatlan kéz majd megoldja…
Afrikai diákok, akik az utcai lámpák alatt írják a leckéjüket, mert otthon nincs áram. A kérdés az, hogy miért. Egy kép Romer prezentációjából.
… a változás sebessége generációról generációra csökken. A mai világ nem különbözik annyira az 1959-es világtól, mint amennyire az eltért 1909-től.