A recessziónak nem csak vesztesei, hanem nyertesei is voltak (mint ahogyan az egyébként is történni szokott). Egyes cégek ugyan nagyokat buktak Az AIG-tól a Fordig és a Time Warnerig meg a CBS-ig bezárólag, mások viszont egyáltalán nem jártak rosszul (például egyes olajvállalatok, sőt, az autót gyártó cégek közül a Toyota sem). Ugyanekkor azt is érdekes megfigyelni, hogy a vilag legnagyobb brand-jeinek top listáján a 2008-as év első 5 helyezettje 2009-ben is megőrizte pozícióját, és csak a második ötben volt némi átrendeződés. És miközben a számítógépes szolgáltatás továbbra is jó üzletnek bizonyult, addig a szóftver már közel sem annyira - és így tovább.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás
Melyik kontinensen mennyi kárt okoztak a természeti katasztrófák 2009-ben. miközben ez jobb év volt, mint az előző, és nem voltak 10 ezernél több áldozatot követelő esetek. Az, hogy Észak-Amerika toronymagasan vezet, természetesen nem jeletni, hogy ott lett volna a legtöbb tűzvész, szökőár, földrengés, lavina és egyéb, hanem inkább azt, hogy egy olyan környezetben, ahol minden taplalatnyi helyet utak és lakóházak borítanak, bármilyen természeti katasztrófa is következzen be, sokba fog kerülni. Nem véletlen tehát, hogy a 10 legdrágább eseményból nem kevesebb, mint négy sújtotta Észak-Amerikát. Azt is érdemes megnézni, hogy melyik kontinensen a károk mekkora részét fizették ki a biztosítók.
Kattintson a képre nagyításért!
Forrás
Egyre inkább a facebook és egyre kevésbé a Yahoo! homepage. Úgy látszik, az előbbi hamarosan le fogja hajrázni az utóbbit (az egyedi látogatók száma az egyik esetben 55 millióról 112-re, a másikban viszont 104-ről csupán 119-re nőtt 2008 vége óta), és most a közösségi site-ok kora következik. Az viszont más kérdés, hogy ez a kor meddig fog tartani, elvégre ez a hatalomváltás is meglepően kevés időt vett igénybe. A hosszú távú prognózisokkal tehát érdemes - most is, miként mindig - csínján bánni.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás
Az év emberei 1927 és 2009 között a TIME szerint (interaktív táblázat). A legutóbbi alkalommal Ben Bernanke, a FED vezetője lett. az, miként az valószínűleg köztudott. Az érvelés szerint “az év a gyenge gazdaságról szólt, ami sokkal, de sokkal gyengébb lehetett volna, ám ez a nyugodt ember… elejét vette egy gazdasági kataszrófa bekövetkeztének”. Ami egyrészt felveti azt a kérdést, hogy valóban rajta múlt-e, illetve, hogy ha tényleg, akkor hogyan lehetne erről meggyőződni. Másrészt bár Bernanke most megdicsőült, korántsem mindenkinek örömteli, ha ott szerepel a TIME év emberei között, ugyanis ezt a címet akkor lehet megkapni, ha valaki alapvető (de nem feltétlenül pozitív) szerepet játszott - miként például Hitler és Sztálin esetében is ez volt a helyzet. Meg persze átlagosan leginkább akkor, ha az ember amerikai.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás
Irak, Afgansztán és Pakisztán a számok tükrében 2007 és 2009 novembere között. Több, mint ellenmondásos a kép, mivel míg Irakban egyértelműen javult a helyzet, addig Pakisztánban egyértelműen rosszabb lett, Afganisztán pedig valahol a kettő között helyzekedik el. Ráadáusul abból, hogy egyes mutatók jobbak, nem következik, hogy akkor is azok maradnak, ha az országot magára hagyják: Fukuyama már jó néhány éve felhívta rá a figyelmet, hogy a béke fenntartása és egy, a békét fenntartani képes helyi rendszer létrehozása két, tökéletesen különböző dolog.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás
A világ legdrágább városai 2009-ben: az első helyen Oslo áll, amely 2008-ban még “csak” a 2. volt. Most a második Zürich, a harmadik pedig Koppenhága. New York - amúgy a legdrágább város az USA-ban - a 6.helyet szerezte meg (a 2008-as 5. hellyel szemben). A legdrágább dél-amerikai: Caracas; Afrika nem szerepel a listán; Ázsiában pedig Tokió a listavezető (és a nemzetközi összesítésben most az 5., míg egy évvel korábban a 8. volt). Mindent egybevetve egyértelmű az európai fölény, miként ez az interaktív térképen bóklászva mindenkinek kiderülhet.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás
Ez volt 2009 a vezető hírek/témák szempontjából (az USA-ból nézve). Természetesen a “gazdasági krízis” uralta a képet - jövőre remélhetőleg már nem ez lesz a helyzet. Emellett meg az autóipar osszeomlása és Michael Jackson halála mellett persze szerepelnek rajta olyan, “apróbb tételek” is, mint a szomáliai kalózok és Pakisztán meg Irak.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás
Téved, aki azt hiszi, hogy az amerikai tudósok között nincs teljes egyetértés az éghajlatváltozást illetően. Gyakorlatilag az van. Bár ha elég sok embert (esetünkben kutatót) megkérdezünk, akkor mindig akad néhány, aki nem úgy gondolja, mint a többiek, de ez - ismét csak az esetünkben - mindössze egy elhanyagolható kisebbséget jelent. Egészen pontosan 0,24 %-ot, és a kételkedők közül a legtöbb (32 %) mérnöki végzettséggel rendelkezik. Érdekes kérdés, hogy miért éppen ők.
Kattintson a képre a nagyításért!
forrás
Betegségek terjedése: na nem a H1N1 meg ilyen újabb keletű dolgok, hanem lepra, himlő és malária. Rendkívül tanulságos: megtudhatjuk például, hogy Romániában 2005-ben még működött Európa utolsó lepratelepe; és hogy Afrikában most, 2009-ben is minden 30 másodpercben belehal a maláriába egy gyerek…
Kattintson a képre nagyításért!
forrás
A kérdés, hogy 2019-ben ugyanolyan meghatározó lesz-e a Microsoft, mint 1999-ben volt, és a válasz az, hogy valószínűleg nem. Nem is csak azért, mert mintha az utóbbi időben elveszítené az előnyét, hanem azért is, mert jelenleg úgy tűnik, hogy a magányos, piacuraló behemótok kora lejáróban van, és a következő évekre inkább az lesz a jellemző, hogy több nagy IT cég fog egyszerre és egymás mellett dominálni. Persze lehet, hogy nem.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás
Kioto a gyakorlatban: ki mennyi üvegházhatás gáz kibocsátás csökkentést vállalt, és mostanáig mennyi lett belőle (beleértve azokat is, akik semennyit, és azóta még rontottak is). Magyarország ugyan ebből a szempontból környezetbarátnak bizonyult, ám az összkép azért egyáltalán nem bíztató. A nagyobb felbontású képhez
kattintson az alábbi linkre:
forrás
Az afganisztáni háború interaktív összefoglalója kezdve azon, hogy mikor volt a legtöbb amerikai áldozat, és befejezve azon, hogy miként változott (ld. a fentebbi ábra jobb oldalát) az afganisztáni amerikai csapatok lélekszáma Obama megválasztása óta.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás
Kövérek bolygója: ma már több elhízott, mint ahány éhező él a Földön. A kövér országok top 10-es listája a következőképpen alakul (ki tudja, hogy miért éppen ezek):
- Amerikai Szamoa, 93.5 százalék
- Kiribati, 81.5 százalék
- U.S., 66.7 százalék
- Németország, 66.5 százalék
- Egyiptom, 66 százalék
- Bosznia-Hercegovina, 62.9 százalék
- Új-Zéland, 62.7 százalék
- Izrael, 61.9 százalék
- Horvátország, 61.4 százalék
- Egyesült Királyság, 61 százalék
forrás
A nagyobb pénzügyi fordulópontok interaktív feldolgozása 1914-től 2009-ig. Leginkább válságok, buborék-kipukkanások és hasonlók, de persze nem kizárólag. A csúszkával előre-hátra haladhatünk az időben, az egyes dátumokra kattintva pedig rövid összefoglalókat olvashatunk, és még a háttér is témától függően változik. A Financial Times összeállítása.
Kattintson a képre nagyításért!
forrás